Az évezred csalása: A bankok 3 ezer milliárd forinttal károsították
meg a devizahiteleseket
http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/11/01/az-evezred-csalasa-a-bankok-3-ezer-milliard-forinttal-karositottak-meg-a-devizahiteleseket/
Neoliberális búcsúcédulák
http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/11/01/dr-lehmann-gyorgy-devizahitelesek-megmentese-ahogy-a-cof-gondolja/
Egy fogadási csalás élveboncolása
MH 2013. október 31., csütörtök
A bundapénzt sem a kartellbe tömörült bankároknak álcázott szélhámosok
biztosítják, hanem uzsorás pénzpiaci spekulánsok
A devizahiteleseket nem lehet megmenteni, mert aki nincs, azt
megmenteni sem lehet. Úgy is fogalmazhatnánk, ami nincs (mármint
deviza), annak alanya sem lehet. A magyar devizahitelezés egy
közönséges csalás. "Ennek a forinthitelnek a köze a devizához annyi,
mint a parizernek a húshoz, vagy még annyi se" - írta lapunkban Boros
Imre pénzügyi szakközgazdász, az első Orbán-kormány minisztere.
Öt évig tartott a rászedés: 2004 és 2009 között a forint nem gyengült
a svájci frankhoz képest. A reklámokkal lépre csalták a gyanútlan
ügyfeleket (fotó: MH)
Ezt a tételt 2011-ben a legilletékesebb, a Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyeletének elnöke is elismerte a Heti Válasznak. Szász Károly azt
mondta: "A hitelfelvétel pillanatában a deviza csak egy elszámolási
eszköz volt. A hitelfelvevő nem a devizát kapta meg, hanem annak
forintosított ellenértékét. Tehát nincs mögötte export-import
kereskedelmi vagy fizetési forgalom. Ezekben az esetekben pedig a
devizavételi és eladási árfolyamok alkalmazásával a bankok
többszázalékos extra nyereségre tesznek szert úgy, hogy nincs mögötte
költség, sem valós kockázat."
Ez közvetett módon a csalás beismerése, illetve annak bevallása, hogy
mindezt a bankfelügyelet is tudta - csak éppen nem tett semmit az
emberek fosztogatásának megállítása érdekében. Makkos Albert pénzügyi
szakközgazdász a PSZÁF-ról, vagyis a magyar fogyasztóvédelemről egyik
előadásában azt mondta: "Bemegy ötszázötven ember egy üvegpalotába,
ahol jó sok fizetést kap, kellemes meleg is van, s ezért nem kell
csinálni semmit. Sőt, azért kapja a fizetését, hogy ne csináljon
semmit." (A fogyasztóvédelmi hatóságot ugyanis lényegében tagdíjszerű
banki befizetésekből tartják fenn - a szerk.)
Ugyanaz a Szász Károly, a PSZÁF elnöke - aki két évvel korábban
beismerte, hogy a deviza csak biodíszlet ebben az ügyletben, vagyis
nem igazi pénz - az idén nyáron a Kúria elnökének címzett levelében
már azt állította, jól gondolják meg, miként döntenek a jogerősen
pervesztes OTP felülvizsgálati kérelmében, mert a deviza átváltása
bankcsődhöz, sőt akár államcsődhöz is vezethet.
Szerencsére a Kúria bírói tanácsa nem ijedt meg a "fenyegető
víziótól", az ítélete - amely egyetlen ügyfél ügyére vonatkozott -
lényegében az egyelőre még ki nem mondott csalásnak a végét is
jelenthetné, ha Magyarországon lenne precedensjog. Az ítélet ugyanis
arról szólt, hogy az a szerződés, amelyben nem szerepel az
árfolyamrés, semmis. Ha pedig feltűnik ez a fogalom a szerződésben, a
mértéke akkor sem lehet nagyobb, mint egy százalék.
Cserebere, egyenleghamisítás
Ebből az ítéletből a legtöbb devizaadós, persze, egy kukkot sem ért.
Arról van szó, hogy a bank a devizaalapú hitelszerződésekben úgy
hazudott devizát, hogy a kölcsönszerződés papírjára ráírt egy
devizaösszeget. Amikor ennek értékét forintban kifizette, vételi
árfolyamon - persze, nem igazából -, fiktíven megvásárolta tőlünk ezt
a devizát. Később pedig, amikor a kölcsönt törlesztjük, a nem létező
svájci frankot a bank eladja nekünk - igaz, ezt már frankonként
húsz-harminc forinttal drágábban, tehát eladási árfolyamon.
Ez az átverés, amely mögött a legfőbb fogyasztóvédő és a Kúria ítélete
szerint sincs semmilyen hozzáadott érték, valójában spekulációs
csalás. A bank arra spekulált, hogy a svájci frank erősödni fog a
forinthoz viszonyítva, míg a rászedettek - anélkül, hogy erről tudtak
volna - arra spekuláltak, hogy a svájci frank árfolyama tíz-húsz évig
gyengülni fog, vagy legalábbis nem fog változni. A bank persze tudta,
hogy ő nyer, s lám, igaza is lett. A Magyarországon működő bankok
ezzel a spekulációval vásároltak tőlünk 6800 milliárd forintért
140-150 forintos árfolyamon fiktív svájci frankot, amit aztán az
egymillió-háromszázezer ügyféltől 10-11 ezer milliárd forintért
visszaadtak nekünk.
Csakhogy ennek a visszaadásnak, mármint, hogy mi, ügyfelek kötelesek
is vagyunk ezt ekkora veszteséggel visszavásárolni, a szerződésekben
nincs nyoma.
A pénzintézetek az irányunkba tett "kedvességüket" azzal is fokozták,
hogy a "svájci frankos játékpénzükre" úgy tekintettek, mint igazi
pénzre, a mi valódi forintjainkra pedig úgy, mintha az lenne a
játékpénz. Ezzel a "csereberével" - szakmai nevén egyenleghamisítással
- újabb néhány ezer milliárdot kiszedtek az ügyfelek zsebéből, s
mellesleg az államot is legkevesebb hatszázmilliárd forinttal
rövidítették meg. (Lásd a Lelepleződött a devizahiteles csalás című
cikkünket, MH, 2013. október 4.)
Lapunk másik cikkével (Csalárd termék a devizaalapú hitel, MH, 2013.
október 18.) megegyező következtetésre jutott Makkos Albert pénzügyi
szakközgazdász is. "Ha nem volt deviza, akkor nem volt devizaváltás
sem, csupán átszorzás. Amennyiben nem volt mit átváltani, a meg nem
történt átváltásnak költsége sem merülhetett fel. Ha nincsen deviza,
nincs mit eladni, és nincs mit megvásárolni. Tehát nem befektetés,
hanem legfeljebb fogadás történhetett a bank és a kölcsönfelvevő
között. A helyzet kísértetiesen hasonlít a lóversenyfogadásra.
Mindenki ismerheti a lovak teljesítményét, esélyét, majd fogadnak a
befutás sorrendjére. A devizafogadás esetén a kölcsönfelvevő és a bank
is ismeri az egyes devizák árfolyamát, változási mértékét, és
eldöntheti, melyik deviza emelkedésére fogad. A nyeremény az árfolyam
emelkedésével egyezik meg. A lóversenyfogadáshoz képest azonban a
devizaalapú hitelek esetében egy eltérés van: a bank előre tudta a
befutót!" - írja Makkos Albert lapunkhoz eljuttatott szakvéleményében.
Gyurcsány eszement ötlete
A bank tehát előre tudta a befutót - írja Makkos -, az ügyfél viszont
még azt sem tudta, hogy egyáltalán fogadott. A fogadás az 1991. évi
XXXIV. szerencsejáték-törvény hatálya alá tartozik, amely szerint a
fogadás is szerencsejátéknak minősül. A szerencsejáték szervezése
azonban koncessziós jog függvénye, amellyel a bank vélhetőleg nem
rendelkezik.
Ehhez a fogadási csaláshoz az utat a Gyurcsány-kormány és a Magyar
Nemzeti Bank korábbi vezetése kövezte ki. Az IMF már 2004-es
jelentésében leírta, hogy Kelet-Európában Magyarországon a leggyengébb
a szabályozói fellépés a bankrendszerben. Szász Károly parlamenti
albizottság előtt ismerte el, hogy a PSZÁF-ot a Gyurcsány-kormány
gyakorlatilag "kormányhivatallá" minősítette vissza, szerepe a
jogszabályok véleményezésében merült ki.
Az MNB 2004. áprilisi stabilitási jelentése már azt rögzítette, hogyha
a devizaalapú hiteleket a bank nem köti referenciakamathoz (vagyis a
svájci frank jegybanki kamatának mértékéhez), akkor a hitelfelvevők
gyakorlatilag kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. (Lengyelországban,
Bulgáriában, Horvátországban, Oroszországban mindenütt a svájci frank
kamatához igazították a kölcsönök kamatait, nálunk pedig akkor is
emelték a kamatokat, amikor a svájci jegybank nullára csökkentette a
kamatlábat - a szerk.)
A lakosság kifosztásának előjátéka Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő
Száz lépés programjának egyik eszement ötletével, az áfakulcs
ötszázalékos csökkentésével kezdődött 2005-ben. Az adócsökkentést
ugyanis a kereskedők megköszönték, és szépen lenyelték. Az árak nem
mérséklődtek, a költségvetést viszont "megrövidítették". Veres János
pénzügyminiszter nem győzött magyarázkodni ("a költségvetés köszöni
szépen, jól van"), Gyurcsány pedig Brüsszelbe rohangált, hogy
engedélyt kapjon a konvergenciaprogram benyújtási határidejének
meghosszabbítására. Megkapta, így a 2006-os választásokat sikerült
elcsalni, hiszen előtte nem kellett bevallani, hogy a költségvetés,
köszöni szépen, nincs jól (2005-ben csaknem tízszázalékos lett a
hiány).
A választások előtt limuzinból hazudozó miniszterelnök aztán 2006-ban,
a választások után még rátett egy lapáttal. Szinte cinizmussal határos
vaksággal szemlélte a lakosság "rászedését" és eladósodását, azt
remélve, hogy a GDP-t felpörgetik majd a lakossági hitelek. Egy forint
GDP-növekedéshez kilenc forint adósságnövekedés társult. Már Gyurcsány
elődje, Medgyessy Péter tett arról, hogy a forintot "kivégezze", a
"merényletet" az MNB a jegybanki alapkamat duplájára emelésével
honorálta. A forinthitelek kamata 2004 januárjában tizenhat százalék
volt, s ez megnyitotta az utat az évezred szélhámossága, az olcsó
kamatú "játék devizahitelek" előtt, 2005 végére a lakossági hitelek
ötven százaléka már devizaalapú volt.
A Gyurcsány-kormány pénzügyi tanácsadója, Róna Péter, az Oxford
Egyetem professzora 2007-ben egy Gyurcsány által összehívott
megbeszélésen azzal a javaslattal állt elő, hogy a kormány terjesszen
a parlament elé törvényjavaslatot, amely megtiltaná, hogy a
devizahitelekre jelzálogot lehessen bejegyezni. Mint lapunknak Róna
elmondta, a megbeszélésen Gyurcsány mellett Bajnai Gordon és Veres
János képviselte a kormányt, Simor András elnök és Király Júlia
alelnök az MNB-t, és persze ott voltak a Magyar Bankszövetség vezetői
is. A javaslat ellen a legharsányabban Simor és Király Júlia
tiltakozott, a bankszövetség emberei pedig közölték, hogy ők ebben az
esetben beszüntetik ezt a hitelezési formát. Erre Gyurcsányék Róna
javaslatát lesöpörték az asztalról - tudtuk meg a professzortól. E
háttértörténet alapján ma már megfogalmazható a magyar devizahitel
definíciója. A devizahitelnek álcázott uzsorás forintkölcsön valójában
egy csalárd spekulációs termék, illetve még az sem, hanem ténylegesen
fogadási csalás, amelyben a pénzhez juttatott kuncsaft kizárólag egy
előre megbundázott eseményre fogadhat, arra, hogy ő fog veszíteni.
Ehhez a fogadási csaláshoz még a bundapénzt sem a kartellbe tömörült
magyar bankároknak álcázott szélhámosok biztosítják, hanem uzsorás
pénzpiaci spekulánsok.
A magas jegybanki kamatok lehetővé tették a "flexibilis
forrásbevonást", ami azt jelenti, hogy még a kötelező tartalékrátában
előírt öt százalékot sem kellett a bankoknak svájci frankban
elhelyezniük az MNB-ben. Az előre megtervezett fogadási csaláshoz
álláspontunk szerint bűnsegédletet nyújtott a Gyurcsány-kormány több
tagja, a Magyar Nemzeti Bank korábbi vezetése és a Magyar
Bankszövetség háttérintézményeként működő PSZÁF vezetése.
Felelős egy sincs
A csalók az illegálisan forgalmazott pénzügyi heroinnal átverték az
államot, ezermilliárd forint nagyságrendű kárt okozva a
költségvetésnek, csőbe húzták az önkormányzatokat, a csőbe húzás árát
megfizettetve az adófizetőkkel, és kiraboltak közvetlenül
három-négymillió embert, közvetve pedig a teljes magyar lakosságot.
Tettükkel aláásták az embereknek a magyar bankrendszer tisztességébe,
a jogállam működésébe, a törvényességbe vetett maradék hitét is.
Több embert öngyilkosságba hajszoltak. Ellehetetlenítettek több
tízezer munkahelyet és több százezer család egzisztenciáját, elvették
több százezer család életének nélkülözhetetlen eszközét, a
gépkocsiját, és megfosztottak több tízezer családot az otthonától.
Mindezt nagyjából húsz bűnszervezetbe tömörült csaló tette. Felelős
azonban egyelőre egy sincs.
Neoliberális búcsúcédulák
2013. október 31., csütörtök
Öt éve tart a nemzetközi pénzügyi válság. A nyitányt a nagy hírű New
York-i bankház, a Lehman Brothers látványos összecsuklása jelentette.
A hatszázmilliárd dollárra taksált csődtömeg a pénzvilág sok
szereplőjét temetett maga alá, egyebek mellett a hazai
mainstream-hívők egy hányadát is, akik vásároltak a bankház
adósságleveleiből. Kérdés, képesek-e saját kárukon tanulni, és
legalább utólag rájönni arra, hogy kisebb áhítattal kellett volna inni
a Lehman Brothers szavait. Különösen akkor, amikor még ők döntöttek a
pénzpiac létfontosságú kérdéseiben.
Hirdetés
A nyitány után kezdett azonban kibontakozni a tragédia teljes
cselekménye. Amerikából ezermilliárd dolláros hitelcsomag érkezett,
jutott belőle több országban is az érdekelt bankoknak. Mintha egy
láthatatlan kéz osztotta volna előre kigondolt terv szerint a bajt.
Közben e bajon már önmagában is sokat lehetett keresni. Még a csalás
előtt meg kellett shortolni az ingatlanos cégek papírjait, amelyek a
krízis kitörésekor végleg a padlóra hullottak, ahonnan azonban ügyes
kezek felkapkodták őket, természetesen amerikai központi banki
hitelből. Persze aktív és egykori pénzügyminiszterek áldásos
asszisztenciája mellett. A méreg közben átúszott az óceánon, s
bejutott az európai banki szervezetekbe. Kitisztításához
elengedhetetlen volt a gyors állami beavatkozás. Jóllehet e bankok
korábban nem erőltették meg magukat, hogy adóikkal az állam
pénztárcáját gazdagítsák, de most segítségért kiáltottak, méghozzá
mindjárt akkoráért, hogy szinte teljesen kiürült az államkassza,
magának az államnak is kölcsönt kellett felvennie, hogy a beteg
bankokat rendbe hozza. Az állam olyan kitartóan és elszántan
gyógyította őket, hogy közben maga is megbetegedett. Úgymond,
"krónikus pénzhiányt kapott", ami kóros eladósodásként fordítható
magyarra. Hála azonban áldásos tevékenységének, a bankok időközben
kitűnő egészségnek kezdtek örvendeni, mi több, kritikával illetik
korábbi doktorukat, mondván, csúnya dolog a nagy fokú eladósodás ,amit
csak további és egyre drágább gyógyszerrel, azaz a még ennél is
nagyobb eladósítással lehet gyógyítani. Vagy szerezzen az állam pénzt
ott, ahol tud. Például tegyen nagyobb adóterheket polgárai nyakába. Az
állam helyett inkább annak polgárai legyenek betegek!
A kórságból felépült bankok életerőtől duzzadva, derűvel telve
lendültek újra munkába, s eddig nem látott "üzleti konstrukciókat"
vetettek be. Minek itt az egyedi üzletekkel bajlódni - kérdezték -,
amikor ügyletek százezrein lehet keresni egyetlen ügyes húzással.
Erről szól egyebek mellett a nemzetközi referencia-kamatlábak
hamisítása. Néhány tized százalék, vagy ahogy mondani szokás, apró
bázispontok is milliárd dollárokat jelentenek. Nincs ez másként az
árfolyamokkal sem. Kereskedelmi üzletek százezreinek valós ára függhet
attól, hogy mennyibe kerül a dollár egy adott nap meghatározott
órájában, milyen szinten áll be "fixing", ahogy bankárvilágban
mondják. Ha kicsit összebeszélnek a fixáló bankok, lehet az árfolyam
itt is, de egy kicsit odébb is. A kettő között pedig ismét milliárdok
húzódnak meg.
Ahol rest a macska, ott cincognak ez egerek. Kiváltképpen így van ez
akkor, ha a macskák az egerekkel közös tálból esznek, azaz, ha a
korábbi bankárok pénzügyminiszterek lesznek, majd onnan esetleg ismét
bankba, esetleg a központi bankba távoznak. Oda jutottunk, hogy
betegek az államok és lassan a polgáraik is, de a bankok erőtől
duzzadnak, a betegek meg azt keresik, kik okozták a kórt. Vádak tömege
születik, csekély eredménnyel. A bankszektorban nem a hatalmi ágak
függetlenedett bírói ága az illetékes, hanem egyfajta belső
"becsületbíróság" ítél. Egyre-másra halljuk és olvassuk az ítéleteket.
New York egyik legpatinásabb bankja fizetni köteles 13 milliárd
dollárt azoknak, akiket, magyarán fogalmazva, átvert, bankárnyelven
ezt szégyenlősen kiegyenlítésnek hívják -, s kész, le van zárva az
ügy. Pedig a következő kiegyenlítés is készülődik, ugyancsak
hatmilliárd dollár értékben. És Európa egyik legnagyobb bankja is most
szeretne kiegyenlíteni, ugyancsak hatmilliárd dolláros összegben. A
bank vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy ezután új stílus lesz náluk
a módi. Kérdés, hogy milyen stílus? Talán az eddigieknél is trükkösebb
és ügyesebb?
Rengeteg a banktitok, annál kevesebb viszont a büntetőügy, ha van
egyáltalán. Sokáig titok volt, hogy Amerika magántulajdonban lévő
központi bankrendszerének legizmosabb reprezentánsa mennyit is adott
kölcsön a shortoló banknak. Bírói végzés kellett hozzá, hogy
kiderüljön: nyolcszázmilliárd dollár volt ez az összeg. Övezze
tisztelet a bíró döntését, s ez talán megóvja az egészségét és testi
épségét károsító eseményektől.
Büntetőjogi felelősségre vonással is próbálkoztak. Egy amerikai ügyész
azzal hárította el a lehetséges vádemelést, hogy nem bizonyítható a
szándékos károkozás. Szerintem viszont csak a szándékos, minden gátlás
nélküli károkozás és haszonszerzési vágy vált világossá és
egyértelművé. Az is jól látható, igyekeznek előre menekülni a
felelősök. Részint éppen a milliárdos modern búcsúcédulákkal,
amelyekkel meg lehet váltani a bűnt manapság. A bűnmegváltás ilyen
módja a 16. században egyházszakadáshoz, közelebbről a reformációhoz
vezetett. A bankunió és a közös bankfelügyelet pedig arról szól, hogy
a bankszektor teljesen légiesedjen. S ezzel vonja ki magát a mindenki
másra kötelező törvények alól. Képezzen a maga részére és az
adófizetők terhére biztonsági alapot, ügyeiben pedig egy senkinek
felelősséggel nem tartozó grémium, a közös bankfelügyelet döntsön. Ha
ismét pénz kell, akkor meg ott vannak a balek államok...
Szép kilátások!