Tudatos álom irányítás technika
Naponta átlagosan minimum 7 órát alszunk. Átlagéletkorunk 75 év köré
tehető. Könnyedén megállapíthatjuk, hogy életünk egyharmadát alvással
töltjük.
Épp ezért mindent meg kellene tennünk azért, hogy alvási időnk
legalább kis részét megmentsük, és éber állapotban töltsük.
A tudatos álmodás egy olyan állapot, amikor éber tudattal vagyunk
jelen az álmodásban. Az asztrál síkkal ilyenkor megmarad az
összeköttetésünk. Fontos lenne, hogy a tudatos álmodás szintjét
elérjük a nappali életben is. Ezért a tudatos álmodás jó előkészítője
lehet a magasabb látásnak. Az álomkontroll technikájának
elsajátításával fontos információkat nyerhetünk a tudatalattiból.
Az álom a nem-tudatos területeken történő események hírmondója,
közvetítője. Az álom során az asztráltest átadja az étertestnek
mindazon élményeket, melyeket az asztrálsíkon szerzett. E folyamatban
lévő öntudatra ébredés a tudatos álom. Alapja az, amit a szellem él át
az asztrális síkon. Épp ezért érdemes akár álomnaplót is vezetni.
Személyek álmodása, félébrenléte között hatalmas különbségek vannak. A
gyakorlottabbak képes megkülönböztetni, hogy egy adott álom milyen
személyes elemekből épül fel, vagy esetleg egy találkozás történt egy
másik lélekkel. Ugyanígy érezhető nagyjából, hogy egy álomeseményben
mennyi az előző napi emlékek, illetve mennyi a távolabbi világok
üzenete. Ez különösen a tudatos álomban tűnik elő, mikor szemtől
szemben állunk az álommal. Azonban, hogy mi maga az üzenet, nem
biztos, hogy átlátható e szinten. A cél, hogy az álmodó tudatosan
kiszűrje álma közben mindazt, ami nem a magasabb világból származik,
hogy lerántsa róla az álmok fátylát.
Az álmok túlnyomórészt a jobb agyféltekében keletkeznek, ahol az
intuíció is kialakul. Jó, ha tudjuk, hogy a tudatos álomban - a
hagyomány szerint - az ember kilencszer magasabb szinten áll, és
tudatosabb önmagához képest. Hisz ez esetben az álomban elég egyszer
felismerni valamilyen technikát, a következőkben az bármikor újra
használható.
Lévén, hogy az étertest elhasználja energiáit a nappali élet folyamán,
az álom egyik feladata az, hogy az asztráltest a magasabb világból
felvett energiával újra feltöltse. Ahogy a test a fizikai síkhoz
tartozik, és belőle kapja táplálékát, úgy az asztráltest hazája a
lélekvilág, melyből minden ébredés kiszakítja. Az érzéki világba
süllyedést csak úgy bírja ki, ha időnként visszatér saját világába. Az
erre való késztetés jelentkezik fáradtságként, melyet alvásnak kell
követnie. A fizikai testet az étertest építi fel, de ehhez az
asztráltól kapja a mintaképeket. A tudatos álmodó tehát, ha beleszól
az álom természetes folyamatába, megváltoztatja az átadás természetes
menetét. Az igazi tudatos álmodó csak szemlél és kutat, nem
megváltoztat!
A két ébrenlét közti állapotban való tudatosságnak több szintje is
van. Először a tanítvány azt éri el, hogy álmaiban rájön, hogy
álmodik. Ezt követi annak az állapotnak a tudatosítása, amely két álom
között van, és alvásnak nevezzük. A harmadik szint a tudatos elalvás.
A legnehezebb a tudatos ébredés. A tudatosság így folytonossá válhat,
és kiterjedhet az elalváskor a kis küszöb őrével való találkozásra,
amikor az ember visszafelé átnézi és átértékeli az eltelt napot,
illetve az ébredéskor a nagy küszöb őrével való találkozás, melynek
során az elkövetkezendő nap eseményeit az ember nagy vonalakban
átnézi, s kap segítséget az egyes karmikus csomópontok megoldásához.
Az álmok terén felmerülnek olyan dolgok, melyeket csak a szellemi
megismerés tesz világossá. Ha bizonyos tények - melyeket két álom közt
tapasztal az ember -, nem tudnak az álmokban megjelenni, azok akkor is
felszínre kerülnek, de a nappali életben. Ezek a víziók. Az ember
nappali elszenderedéséből táplálkoznak a sejtések. A holdkórosság
pedig egy olyan állapot, melyben állandósul az ébrenlét és az álom
küszöbén való létállapot.
A tudatos álmodásnak számos előnye is van. Ez olyan állapot, ahol a
fizikai világ törvényei többnyire átléphetőek, ezért kezdetben az álom
világával való ismerkedés is óriási hatással lehet mindannyiunkra. Itt
tapasztalhatjuk meg először egy másik világ létét. Rádöbbenhet arra,
hogy a fizikai világtól függetlenül is lehetséges valamilyen
megtapasztalás, s hogy hiedelmeiben mennyire kötődik a megszokott
világhoz. Nem tudatos lelki tartamokkal szembesülhet, és azokkal mint
álomalakokkal beszédbe elegyedhet.
Forrás: www.ezoterikus.hu
partizaninfo partizáninfo partizáninfó igazkuruc igazkurucoldal partizanszavazat olvaso wanted2007 kurucwanted nemzetor probalkozasok labanchirek partizaneredmenyek police-story-partizan antiblokadcsomag felhivas partizanhumor nevtelenbunozok antic unatco bolcslazado labanchírek olvasó partizáneredmények partizánhumor
2013. október 27., vasárnap
Elbukhatja Uniós pénzeit a Jobbik
Elbukhatja Uniós pénzeit a Jobbik
Bruxinfo.eu
2013. február 13., szerda
Európai értékeket kell képviselniük azoknak az európai parlamenti
képviselőknek, amelyek közösségi finanszírozást szeretnének a pártjuk
számára -áll abban a bizottsági javaslatban, és abban az
EP-jelentésben, amelyről tavasszal szavazhat majd az Európai
Parlament. Az euroszkeptikusok és a nemzeti mozgalmak brüsszeli és
strasbourgi képviselői szerint mindez ellenük irányul, a Bizottság
szerint viszont erről nincs szó.
Több euroszkeptikus európai parlamenti képviselő látja úgy, hogy az
európai politikai pártok finanszírozásával kapcsolatos új uniós
elképzelések nyomán kiszorulhatnak a támogatotti körből azok az
európai pártok, amelyek nem az uniós főáramvonalat képviselik.
Az Európai Bizottság által tavaly szeptemberben benyújtott javaslat
egyebek mellett lehetővé tenné, hogy az uniós porondon működő pártok
önálló jogi státusszal rendelkezzenek. Az európai pártok működését már
2003 óta uniós rendelet szabályozza, eddig azonban ezeket Belgiumban
jegyezték be közhasznú szervezetként. Az uniós jogrend - a javaslat
alapján - külön rendelkezik majd az európai pártok státuszáról, amely
a javaslatot jegyző európai bizottsági alelnök szerint "garantálja
majd, hogy az adott pártcsaládot az EU összes tagországában
elismerjék, ezáltal teljes körű politikai tevékenységet végezhetnek
majd az Unió 27 tagállamában".
A javaslat nemcsak a pártcsaládokról szól, hanem azokról a tagállami
pártokról is, amelyeknek legalább egy tagja az Európai Parlament
képviselője. Az európai párt státusz nem feltétele a parlamenti
munkának, a közösségi finanszírozásnak viszont igen. Ami viszont a fő
gondot okozza, hogy az Európai Bizottság - az EP többségének
támogatásával - előírná azt is, hogy az európai pártnak képviselnie
kell az Európai Unió alapításakor lefektetett alapelveket.
Itt adja magát a kérdés, mi számít ilyen értéknek? Megsérti-e ezeket
az elveket egy euroszkeptikus párt, vagy annak képviselője, aki nem
feltétlenül az Európai Unió mélyebb integrációjáért, adott esetben
egybentartásáért dolgozik? A bizottsági alelnök szerint nem. Maros
Sefcovic már szeptemberben kijelentette, "ezek a feltételek nem
jelentik azt, hogy Európa párti értékrenddel kell bírniuk, egy
EU-szkeptikus párt is legálisan működhet európai pártként, de az
átláthatóságra, elszámoltathatóságra, demokráciára vonatkozó
feltételeket be kell tartania".
A Bizottság és a főbb európai parlamenti pártcsaládok szerint meg kel
különböztetni az euroszkeptikusokat, és az európai alapértékeket
megsértő pártokat. Utóbbi között említenek többen is egyes szélsőséges
ideológiát valló pártokat, amelyek már szerintük büntetőjogi
kategóriába tartoznak. Múlt héten Strasbourgban sajtótájékoztatón
tették fel a kérdést a Brit Nemzeti Párt, a Jobbik, és a francia
Nemzeti Front Európai Parlamentben ülő független képvislői: másodrangú
állampolgárok-e a patrióták? Mindezzel utalva arra, hogy szerintük
hátrányosan kezelik az uniós szabályok (és a készülő új jogszabály)
azokat az európai erőket, amelyek éppen nem az EU megerősítésén
dolgoznak.
A Brit Nemzeti Párt elnöke múlt héten elmondta, alapvetően nem értenek
egyet azzal, hogy akár egy centnyi európai adófizetői pénzt is európai
pártokra költsön az Európai Unió, azt viszont elutasítják, hogy egyes
pártokat a meggyőződésük miatt érjen anyagi hátrány. Nick Griffin
orwelli hasonlattal élt: "minden állat egyenlő, de vannak
egyenlőbbek".
Hannes Swoboda szocialista frakcióvezető múlt héten viszont azt
mondta, "lehet, hogy ezek a pártok a társadalom peremén vannak, de a
kilátástalanság és a gazdasági válság okozta problémák népszerűvé
tehetik őket, és ezáltal nagy károkat okozhatnak a társadalomnak".
A főként függetlenként dolgozó európai parlamenti képviselők nem is
elsősorban az eredeti bizottsági javaslat, sokkal inkább az azóta
érkezett európai parlamenti módosító indítványok miatt aggódnak. A
képviselőtestület ugyanis magához ragadná a jogkört arra, hogy
megállapítsa az uniós alapértékek megsértését. Az egyik módosító
javaslat szerint az Európai Parlament alkotmányügyi szakbizottságának
két hónapja lenne arra, hogy véleményt mondjon és lefolytassa a
vizsgálatot akkor, ha felvetődik a gyanú arra, hogy egyes képviselők,
vagy pártjuk működése sérti az uniós alapelveket.
Az euroszkeptikusok szerint ez éppen a saját politikai ellenfeleik
kezébe adná annak lehetőségét, hogy a kisebb számban lévő, de adott
esetben radikálisabb nézeteket valló képviselőtársaik finanszírozását
ellehetetlenítsék.
A BBC számításai szerint 2012-ben mintegy 300 ezer eurós uniós
támogatást kaptak azok az európai parlamenti képviselők, illetve
küldőpártjaik, amelyek az euroszkeptikus kategóriába tartoznak. A brit
közszolgálati csatorna idesorolta a brit Nemzeti Pártot, a francia
Nemzeti Frontot és a magyar Jobbikot is.
Az Európai Parlamentben heves viták folynak az európai pártok
finanszírozásának jövőjéről. Az alkotmányügyi szakbizottság február
18-i ülésén is komoly szócsaták várhatók a benyújtott módosító
indítványokról. A szaktestület február 19-én szavaz a
jelentéstervezetről.
A javaslat (háttér)
A tavaly szeptemberben bemutatott bizottsági javaslat az átláthatóbb
finanszírozás és az európai pártok jogi státuszának megteremtését
célozza. Maros Sefcovic elmondta, hogy emellett a testület javaslatot
tett a pártok és az európai politikai alapítványok finanszírozásának
reformjára és az átláthatóság növelésére is. Az uniós biztos
leszögezte, hogy a pártok költségvetése nem nő, évente körülbelül 20
millió euróból gazdálkodhatnak a pártok, és 11 millió euróból az
alapítványaik. Ez megfelel a korábbi költségvetési tételeknek.
Sefcovic szerint viszont átláthatóbbá válik az, hogy az uniós
költségvetési támogatáson felül kitől, mennyi pénzt kapnak a
szervezetek. Az 1000 euró fölött érkező adományok esetében a pártoknak
és az alapítványoknak közzé kell tenniük, hogy kitől érkezett a
támogatás, évente pedig legfeljebb 25 ezer euróban részesülhetnek a
szervezetek egy támogatótól.
A szocialista Herczog Edit szerint az európai politikai pártok és
alapítványok fokozott és hatékonyabb fellépése elősegítheti, hogy a
polgárok jobban megértsék a nemzeti és uniós politikai folyamatok
közötti összefüggéseket, és az egyik ösztönzője lehet az európai
nyilvánosság kialakításának. A képviselő is megemlíti a közleményében,
hogy "az európai politikai szervezeteknek programjaikban,
tevékenységük során és tagjaik révén tiszteletben kell tartaniuk az
Európai Unió alapértékeit, nevezetesen az emberi méltóságot, a
szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a jogállamiságot és az
emberi jogokat, köztük a kisebbségekhez tartozó személyek jogait"